La vida en España

És mind a kettő meglepett. Haladok kronológiai sorrendben.

Az eslő, hogy tegnao jöttem haza az egyetemről, és beállt a busz a megállóba, és ott várt kb 10 percig. Tudni kell, hogy itt úgy tudsz utazni, hogy van egy kis kártyád, amire rátölthetsz akármennyi Eurót, amennyit csak szeretném, és azt mindig, amikor felszállsz, szigorúan az első ajtónál (és érdekesen senki nem problémázik) be kell csipogtatni, és a gép levon róla egy bizonyos összeget, azt hiszem, ezzel a kártyával 0,70 Eu egy út. Ha nincs ilyen kártyád, akkor szépen felszállásnál leraksz 1,5 Eu, és kapsz érte egy jegyet. Megspóroljk az ellenőrt. Tehát állt a busz a megállóban, a söfőr kiszállt, és elment valahova. Én az első ülésen ültem, és figyeltem az embereket. És ha hiszitek, ha nem, senkinek nem jutott eszébe fizetés nélkül felszállni. Senkinek. Elképzeltem, h Magyarországon mi lenne egy ilyen helyzteben. Mindenki ott sunyulna, ahol tud. :) Ja, és buszon vannak piros ülések, és zöldek. A pirosakra kizárólag öregek és betegek ülhetnek, nekik van fenntartva frekventált helyeken, az ajtó közelében.

A másik, hogy lementem tegnap fénymásoltatni olyan 4 óra körül. Minden zárva volt. Elvétve lehetett találni egy-két embert az utcán, de amúgy teljesen kihalt a város. Hát igen, a szieszta. Csak amikor olvassa, vagy tanulja az ember, akkor nem hiszi el, hogy ilyen tényleg van. Úgyhogy nekiindultam, sétáltam egyet a környéken, és a vicc, hogy 5 órakor (mert addig tart a szieszta), egy csapásra a város újra megtelt élettel. Minden bolt kinyitott, és tömve voltak az utcák. Ki hallott már ilyet...

Megint hat évesnek éreztem magam. Vagy nem. Olyan volt, mint, mikor két éve bementem Debrecenben az egyetemre, és azt sem tudtam, hogy hogy működik ez az egész. A különbség az, hogy akkor legalább értettem, hogy mit mondanak.

Nahát felkeltem nagyon korán, hogy nagyon korán be tudjak menni, mert meg kellett találnom a termet, és amúgy még mindig nem mértem le, hogy mennyi idő kell míg beérek. Út közben azon gondolkodtam, hogy vajon hogy éltem túl a tegnapot a buszon másnaposan. Ugyanis a söfőrök mennek, mint a huzat, és az út tele van kanyarokkal, meg körforgalommal, szóval még most is, hogy csak az idegességtől remegett a gyomrom, most is majdnem elhánytam magam.

Negyven perccel kezdés előtt értem oda, megtaláltam a termet, leültem és vártam. Vártam, és reménykedtem, hogy ez a hatalmas előadó megtelik emberekkel (amúgy kb negyven, vagy ötven fős, de ez számít itt nagy előadónak), és senkinek nem tűnik majd fel, hogy csak ülök, és nem értek semmit. Hát nem így történt. Az órára heten járunk, egy kedves, barátságos kis körben ülünk, és minden órára olvasni kell vagy ötven oldalt, amiről beszéélgetünk. Vagyis beszélgetnek, én meg próbálok értelmes arcot vágni. Amúgy a tanár, egy idős bácsi, nagyon kedves, aranyos, egy ideig kérdezgetett, aztán szerintem rájött, hogy fölösleges, és megkért, hogy óra után lehetőleg maradjak már ott, mert beszélni szeretne velem. Na jó, de tegyük hozzá, hogy az első kérdése az volt, hogy jelenleg milyen a politikai és gazdasági helyzet Magyarországon. Értékeltem a naivitását, amivel elképzelte, hogy én majd itt hosszasan kifejtem a szélsőjobboldali eszmék felerősödését, és a gazdaság hanyatlását, azok után, hogy egyszerű formanyomtatványon azt sem értettem, hogy hova kell írni a nevemet. Így hát óra után ott maradtam vele, és elmagyarázta (na ilyenről sem hallottam még), hogy ugye ő ilyen beszélgetősre akarja ezt az órát, és igaz, hogy felvették egy csomóan,de szétosztotta az embereket max 8 fős csoportokra, és így csak minden második héten kedden lesz nekem ez az óra. És mindemellett kedvesen megkért, hogy tanuljak meg spanyolul, mert a következő óra elején elsőként az véleményemre lesz kiváncsi a modern társadalmi mozgalmak kölcsönhatásairól. Úgyhogy van két hetem. Jeah!!!!

A következő órám szociálpszichológia. Lett volna. Ketten ültünk a teremben egy amúgy nagyon kedves lánnyal, és egy idő után úgy döntöttünk, hogy valószínűleg ez nem lesz megtartva ma, mert senki nincs itt. Csak mi erről valahogy nem tudtnk.

Na ezután ennek a lánynak a kíséretében bementem a könyvtárba. Hát még szerencse, mert egyedül tuti, hogy elvesztem volna. Bár még most sem sikerült megfejtenem a logikáját, szerencsésen kikölcsönöztem 3 könyvet, amit köveztkező órára el kell olvasni (na nem az egészet, csak részeket), úgyhogy lassan el is kezdem. Két hét alatt csak átrágom magam rajat.

Ja, lett volna még egy órám, ma 5-től, de nem tudom, hogy hol, ezt valahogy tegnap nem néztük meg, úgyhogy nem tudok bemenni, mert a koordinátorom nem válaszolt az erre irányuló kérdésemre. Jó, persze én is meg tudnám nézni, de ide linkelem a táblázatot, ami erről szól, és aki megfejti nekem, az okos: http://www1.unavarra.es/digitalAssets/134/134246_aulas-curso-2010-2011-1---SEMESTRE.pdf

Szóval látható, hogy ki van írva, hogy 1-es, 2-es csoport, stb, de hogy melyik tantárgy, arra jöjj rá magadtól. És tegyük hozzá, hogy az egyetem nagyobb, mint az otthoni, és azon felül tartozik hozzá kb 12 melléképület. Egy részről bánom, hogy nem tudok bemenni, mert állítólag jó  óra, és nem akarok nagyon lemaradni, más részről viszont nem, mert olyan fáradt vagyok, hogy azt elmondani nem lehet.

Most pedig megyek, és belevetem magam a modern társadalmi mozgalmak politikai megítélésének gyönyöreibe. Persze mindezt spanyolul. :)

Világ életemben imádtam sörözni. Órákig ücsörögni, meginni az idő alatt olyan 4-5-6 sört, és közben nagyokat beszélgetni. Na de ez itt nem így működik. Ez úgy kezdődött, hogy tegnap, mikor Alba hazaért végre, gyanútlanul megkérdeztem, hogy nincs-e kedve elmenni egy közeli bárba, meginni egy sört. Mint zsák a foltját találtam ezt a lányt, nem kellett kétszer kérni. Leültünk a pulthoz, kikértük a kis 0,33-as sört, és elkezdtünk beszélgetni. Kb a felénél jártam, amikor éreztem, hogy itt valami nem stimmel, elkezdett forogni a világ. Gondoltam ez lehetetlen, hiszen még egy fél kisüveges sört sem ittam meg. Aztán megnéztem az az alkoholtartalmát. Na most kapaszkodjon meg mindenki: 8,5%. Na ebből a drága (szó szerint) sörből megittunk hármat, és nagyon vidám hangulatban hazatértünk. Nem volt ezze baj, ha nem kellett volna ma bemennem az egyetemre.

De be kellett. Hát mit ne mondjak, nem esett jól. Amúgy is nagyon féltem az egésztől, de ez így még rosszabb volt. Szóval olyan 10 körül odaértem, megkerestem a külügyi kapcs-ok osztályát, leadtam amit kellett, ésindultam megekeresni ezt a Begonát. Meg is találtam. Illetve csak az irodáját. Na én szeretnék a helyében lenni. Összesen 12:30-tól dolgozik 14:30-ig. Ennyi. Szóval ott ültem két órát az irdája előtt, mire megjött.

Na persze, hogy át kell írnom a La-t. Két órám ütötte volna egymást, egy másik meg nem indul. De nem baj, mert kitaláltuk, hogy mit hogy tudunk kicserélni, Begona megmondta, hogy melyik tantárgyakat tanítják jó tanárok, és melyiket ne vegyem fel, mert szar. Ráadásul ír majd emailt a tanároknak, hogy itt vagyok, magyar vagyok, nem beszélek jól spanyolul, hagyjanak békén! :)

Az órarendem sem leterhelő. Hétfőn és kedden 3 órám van, szerda, csütörtök meg csak 1. Plusz van egy tantárgyam, ami majd ilyen konzultáció lesz két hetente. Úgyhogy meg vagyok elégedve.

Ja és még valami. Holnap, és holnapután is jönnek megnézni a szobát, úgyhogy Elenának és a másiknak hét végéig ki kell költöznie. Most, hogy Alba elment, én meg főztem a konyhában (sikerült kétszer áramtalanítani a lakást) kijött hozzám Elena, hogy ő most megy lakást keresni, mert képzeljem el, h Alba kitette a szűrét. Pedig, ha tudná, hogy mennyire támogattam az ötletet. Meg mondja, hogy majd megadja nekem a számát meg az email címét, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot, ha nagyon elegem lenne Albából. Nem akartam mondani neki, hogy: Te miről beszélsz? Milyen kapcsolatot???? Mióta itt vagyok két értelmes mondatot nem váltottunk. Egész hétvégén nem láttam őket, csak ilyen kis nyomokból jöttem rá, hogy itthon vannak, mint hogy kajaszag van, vagy nekem kellett elmosogatni.

Az ajtóból még sok szerencsét kívánt. Bár tudnám, hogy mihez....

Reggel írtam egy tök jó kis postot arról, hogy mi volt az egyetemen, meg milyen volt a buli, meg ilyenek, de véletelnül hozzáértem valamihez, és elszállt az egész. Pfff. Újra beigazolódott, hogy a számítógép nem szeret engem.

Most nem kedzem előlről részletesen, a lényeg az, hogy bementem az egyetemre, ahol a külügyi kapcsolatok osztályán találkoztam egy nővel, akinél kb én jobban beszéltem angolul. Minden nap újra és újra rá kell jönnöm, hogy a spanyol nélkül egyáltalán nem fogok boldogulni. Tehát a nő elmondta, hogy eléggé gázos volt az információ-áramlás, és ugye nemt tudták, hogy jövök, de mostmár minden a legnagyobb rendben van, aláírta a LA-met, és elvileg kezdhetek is tanulni. A probléma csak az, hogy olyan tárgyakat válogattam, amit a az itteni szociológia tanszék intézményi tárgyként hírdetett meg, és nem mind indul szakos tárgyként ebben a félévben. De attól még tanulhatom őket, úgyhogy nem igazán értettem a probléma a gyökerét, de mivel előtte való este voltunk bulizni, ahol keményen fogyasztottunk, és én összesen két órát aludtam, nem akartam akadékoskodni. Szóval inkább hétfőn bemegyek a szoc tanszékre, megkeresem az ottani koordinátort, és vele megbeszélem. Remélem kommunikál angolul.

A másik. Ma teljesen egyedül elhagytam a lakás, körbesétáltam a várost, és visszataláltam. Ebben igazából az utóbbi a legmeglepőbb. Jó, tegyük hozzá, hogy néha eltévedtem, de hála nyíladozó spanyol-tudásomnak útba tudtak igazítani. Ismét hangsúlyoznom kell, hogy ez a város gyönyörű. Tettem fel képeket Fb-ra, lehet nézegetni. Igen, itt lakom. Olyan volt, mintha egy útikönyvet nézegetnék.

Azonban néhány jó tanács, ha külföldön egyedül akarsz sétálni egy idegen városban: kényelmes cipőt vegyél fel, mert úgyis el fogsz tévedni. Ne gondold azt, hogy "á, levágom itt az utat, úgyis itt vagy ott lyukadok ki", mert nem. És eltévedsz. Ne kesess olyan logikákat, hogy ha erről jöttem, és arra megyek, akkor biztos jó úton vagyok visszafelé, mert ezek logikátlan városok csomó kis utcával, és előbb utóbb úgyis eltévedsz. És ami legfontosabb: figyeld meg az utat amelyiken jöttél, mert ha nem, akkor eltévedsz. Kb ezen okok vezettek ahhoz, hogy én is eltévedtem. És azért elég frusztráló úgy sétálni a városban, hogy közben azt gondolod, hogy: szép, szép, de hogy fogok hazatalálni?

Ja és még egy jótanács, ha Spanyolországban sétálsz. Ne viselj órát. Minden rohadt padon ülő férfi olyan indokkal szólított le, hogy mennyi az idő. És aztán az Istennek nem lehetett szabadulni tőlük.

Közben eszembe jutott, hogy még nem is mondtam, hogy itt volt a főbérlő, és közölte, hogy szeptember végéig a románoknak ki kell költözniük. Mi ezt tegnap megmondtuk nekik, úgyhogy állt a bál. Tehát: albérlőt keresünk. Ha esetleg valaki tud valakit, aki lakást keres Pamplonában, az szóljon! :D

Végre történnek a dolgok. Az debreceniek írtak a spanyoloknak, a spanyolok visszaírtak, hogy minden oké, mi felhívtuk a spanyolokat, nekünk is azt mondták, hogy minden oké, úgyhogy ezek szerint minden oké. Tehát holnap 8:30, és 13:00 között be kell mennem az egyetemre, megkeresnem a Laura nevű hölgyet, és akkor majd mindent megtudok. De muszáj lesz bemennem 8:30-ra mert Alba csak akkor tud bejönni velem, mert utána elutazik a barátnőjéhez, nekem meg szükségem van rá, hogy egyáltalán megtaláljam az egyetemet, meg amúgy is, jól jön valaki, aki beszél spanyolul. Szóval a lényeg az, hogy holnap már sokkal okosabb leszek.

Viszont arra őszintén kíváncsi vagyok, hogy hogy fogok felkelni azok után, hogy ma bulizni megyünk. A rendezvény 9 után kezdődik nálunk, mert a többieknek addig órájuk van, és mert így lényegesen olcsóbb, mintha a városban akarnánk inni valamit. Úgyhogy nem tudom, hogy megy majd a felkelés, de megoldom.

A másik meg, hogy végre találkozom a főbérlővel, aki mindjárt itt lesz, és akkor meg tudom beszélni vele, hogy mikor kell fizetni a bérleti díjat.

Szóval mindent egybe véve, úgy tűnik, hogy kezdek sínen lenni. Végre... :)

Mostmár tényleg kezd nagyon frusztrálni ez az egyetem dolog. Nem értem, ha Debrecenben minden rendben ment, és ezzel a Begonaval leveztem egész nyáron, akkor most mit vacakolnak. De nem vagyok túlságosan türelmetlen, adok nekik egy hetet. Aztán, ha semmi nem törénik jövőhét hétfőn bemegyek, keresek egy angolul beszélő emert (mert végülis csak egy egyetem, kell lennie valakinek), és addig verem az asztalt, amíg nem mondanak valamit.

A másik. Tegnap felmentünk a belvárosba, hogy majd csinálok képeket, iszunk egy sört, meg elleszünk együtt egy kicsit. De mivel kb akkora vihar volt, hogy két perc alatt szarrá áztunk, az egész tervből csak a sörözés rész maradt meg. De abból persze nem csak egy lett. Úgyhogy olyan 11 körül virágos jókedvünkben hazatértünk, és hát miért is ne, folytattuk az iszogatást a nappaliban, egyre zavarosabb angol tudással, és egyre több activityvel. Szórakoztató volt.

Nem sokkal később betoppant Elena, a román lány. Mit betoppant? Majdnem, hogy beesett, olyan készen volt, lerakott elénk egy halom kaján (aminek ki ne örülne, ha tele van a gyomra sörrel), kihívta a kis haverját, és eltűnt. Na itt jegyezném még az örök igazságot: az alkohol mindenkit összehoz. Kb hajnal 3ig beszélgettünk mindenféléről, amiből egy idő után kemény filozofálás lett a vallásról (tudni kell, hogy Pamplona nagy központja az Opus Dei-nek), az oktatási rendszer tökéletlenségéről, a világmindenségről, és ami talán a legviccesebb része volt, Trianonról. Na beszélgess Trianonról a románokkal.

Szóval hajnal 3 körül aludni aludni tértem, és ma délután 2-kor már sikerült is felébredni. És szó se róla, tombol a másnap. :)

Fel vagyok háborodva. Ugyanaz a cím, ugyanaz a háttér. Pedig olyan eredeti voltam... :(

Nagyon úgy tűnik, hogy a világ két legszervezetlenebb egyetemén tanulok. Ez azt jelenti, hogy hiába emaileztem egy egész nyáron át az itteni koordinátorommal, azok, akik az Erasmusosokért felelősek nem tudtak rólam. Most beszéltünk velük (mit szépítek, Alba beszélt velük), és azt modták, hogy semmilyen papírt nem kaptak az én egyetememről, hogy én szeretnék itt tanulni, szóval nekik még ezt el kell intézni, és majd csak utána számítok az ő diákjuknak. Persze most nagyon elfoglaltak, úgyhogy még nem tudják, hogy mikor tudják ezt elintézni, de ma semmiképpen. Ez azért ciki, mert szeretném már megkapni az ösztöndíjamat, mert jó, hogy van még 100 Euróm, de kezd kellemetlenné válni, hogy pl kauciót kéne fizetnem a lakásért, de mentegetőnöm kell, hogy sajnos nem tudok.

Mindemellett, ha azt az oldalát nézem a dolognak, hogy így időt nyertem nyelvet tanulni, és megismerni a várost, akkor ez mindenképp jó.

Összegezve: Jó dolog ez az Ersamus, de mindenkinek kívánok hozzá egy jó adag nyugatatót. Mert anélkül lehetetlen.

Ja, és még valami. A lány, aki megnézte volna a harmadik szobát, hogy beköltözzön, meggondolta magát, mert dohányzunk, és így nem akar ide költözni. De még csak meg sem nézi. De jó már egyeseknek, hogy így válogathatnak. Nekem bezzeg úgy jött a lehetőség, mint a megváltás.

Pedig ma lett volna bőven időm sétálni a belvároban, és fényképeket csinálni. Meg mondjuk nem ártana megtudni, hol az egyetem, ha egyszer csak úgy döntenének, hogy be kell mennem. Nem értem amúgy, hogy hogy van ez. Szóval amikor bementem a tanszékre még otthon, akkor a tanáraim meg is kérdezték tőlem, hogy én is majd csak 15-e körül jövök ki? Szóval elvileg akkor kéne kezdődnie, vagy nem? Basszus, direkt hamar jöttem ki, hogy tudjak tanulni. Meg nem is az a baj, hogy de akkor legalább mondanának valamit. A szakos  koordinátorom átpasszolt most egy másiknak, aki meg nem ír vissza az emailemre, pedig, mint kiedrült neki kéne aláírni a learning agreementemet. És anélkül ugyebár nem kapok pénzt. A vicc, hogy amikor nyáron megkérdeztem tőle, hogy hogyan tudná aláírni a szerződést, akkor még nem mondta, hogy ezt nem neki kell csinálnia. Szóval a fejetlenség netovábbja.

Úgyhogy megyek is, iszom egy kávét és olvasom tovább spanyolul a Kis herceget. És nem törődöm most semmivel. :)

Csak süssön ki a nap!!!!!

Ez a spanyol mentalitás. Egész nyáron írogattam a koordinátoromnak, hogy mondjon már részleteket a tanévről, mert nem tudok semmit. Erre ma kapok egy emailt, hogy ma kezdődött meg a kurzus. Hát nagyon jó. Direkt kijöttem hamarabb, mondom lesz két hetem arra, hogy tanuljam a nyelvet, erre bevágnak egy ilyet. Valami olyasmit írt, hogy akkor megyek, amikor akarok, de szóljak a külkapcsolati osztálynak, mert ők majd tartanak valami tájékoztatót. Hát mindez rendben is van, de ilyenkor kell szólni??????

Más. Tegnap este felmentem a belvárosba sétálni. Ez a város meseszép. Majd csinálok képeket.

Hála annak, hogy megismertem Albának a barátnőjét, merek beszélni spanyolul. Fura ez. Mert amikor az ember azt hallja, hogy külföldön ragad rád a nyelv, nem hiszi el. Pedig igaz. Ha nem is tanultam ma sokat, ez a kis beszélgetés felhozta azt, amit eddig tudtam. Szóval igenis nagyon jól érzem magam most itt, és kezdek egyre kevésbé félni. Menni fog ez.

Szintén érdekes hallani a különbséget a nyelvjárások között. Például Alba katalán, a barátnője (akinek elfelejtettem a nevét) pedig spanyol. És neki sokkal jobban értem amit mond. Valahogy tisztább.

Jelenleg az én ötletemnek köszönhetőn elmentek kikölcsönözni egy filmet, amiből valószínűleg semmit nem fogok érteni, és az elfogyasztott 3 sör után már álmosabb is vagyok.

Ja, a sör. Vigyázni kell vele, mert alattomos. Csak 0.33-as, nem adnak nagyobbat, de lényegesen erősebb is. Lehet azért van, mert ma szinte semmit nem ettem, de azért fejbe vágott kellemesen.

Még valami. Megkérdeztem, és bárki, mármikor jöhet hozzám nyugodtan. 3 ember kényelmesen el tud aludni, de még a negyediknek is van hely. Szóval jelentem, nagyon jól érzem most magam itt. És remélem ez így is marad! :)

Amíg várom, hogy lefőjön a kávém írok már valamit.

Először is, az előző posztban leírtakkal ellentétben már nem vagyok hajléktalan, ugyanis találtam egy nagyon rendes lányt, a neve Alba, és neki volt egy szabad szobája, úgyhogy most itt vagyok. Tehát együtt lakom Albával, aki tényleg végtelenül szimpatikus, és román lánnyal, akit még nem is láttam, de nem nagy veszteség, mert  hétfőn úgyis kidobják innen. :) Az egyetlen probléma az ittlétemmel, hogy most még egy kezdetleges beszélgetést le tudunk folytatni angolul, de lassan már nem fog menni, ugyanis nem csak legenda, hogy a spanyoloknak híresen rossz a nyelvtudásuk.

Erre tipikus példa, hogy ugye leszálltam Barcelonában a repülőről, és szépen bementem a  városközpontba, megtaláltam a vasútállomást, megvettem a jegyet, későbbi vonatra, mint akartam, ezt is köszönhetem annak, hogy a pénztáros hölgy alig beszélt angolul, aztán kerestem egy csomagmegőrzőt, beraktam a 25 kg-ós bőröndömet, és a lánnyal, aki mellettem ült a repülőn nekivágtunk egy kis városnézésnek. Na, ez kezdődött ott, hogy mondta a lány, hogy neki el kell jutnia a szállodájába, mert ott várja egy spanyol fiú, akit az interneten ismert meg, és ő lesz az idegenvezetőnk, meg mellesleg nehéz a csomagja, és le akarja tenni. Szóval nekivágtunk a városnak, és több, mint egy órát gyalogoltunk hegynek fel, a vállamon a majdnem 10 kilós csomagommal, amiben még a laptopom is benne volt, ugyanis nem engedték fel a gépre, úgyhogy át kellett pakolni a Ferihegyen az egész mindenséget. Közben persze nem volt nálunk semmi innivaló, és egyszerűen nem lehetett találni egy boltot. Na, ezt csak azért írom le, hogy érzékeltessem, hogy néha azért meg kellett állnunk segítséget kérni, persze angolul. ÉS azt tapasztaltam, hogy a spanyolok borzasztóan segítőkészek, de tényleg, mindenki nagyon akart segíteni nekünk, de persze senki nem beszélt csak csak spanyolul, úgyhogy hadarták a magukét, mi meg bőszen bólogattunk, de azért nagy nehezen meglett a szálloda.

Utána átmentünk a történelmi városrészbe, és.. Te atya ég! Barcelona csodálatos. Mindenképp vissza kell mennem egyszer. Gyönyörű! Ráadásul a fiú mindent tudott a történelméről, úgyhogy nem csak egyszerű turisták voltunk, hanem megtudtunk egy csomó mindent.

Utána visszakísértek az állomásra, felszálltam a vonatra, és fél 9kor megérkeztem Pamplonába. Alba tényleg egy végtelenül kedves lány. Nagyon. És bejött a tippem, leszbikus. :) Nem is én lennék, ha össze tudtam volna költözni minden tekintetben átlagos emberekkel.

A lakás pont jó 3 embernek. A szobám nem túl nagy, de pont elég, a mai nap programja lesz, hogy otthonossá tegyem. :) Az egyetlen aprócska gond, hogy az ablakom pont egy játszótérre néz, úgyhogy ma reggel is gyerekzsivajra ébredtem. De ez a legkevesebb.

Ma meg elindul az intenzív nyelvtanulás, megkértem Albát, hogy igyekezzen velem spanyolul beszélni, mert muszáj vele haladnom. Amúgy a nappali ablakából rálátok a Pireneusokra. Szóval szép. Minden jó. Mondjuk tegnap este rám tört az érzés, hogy milyen egyedül vagyok, és kicsit rossz volt, de szerencsére voltam annyira fáradt, hogy egy perc alatt elaludtam, és most újult erővel vágok neki az előttem álló akadályoknak.

Amúgy csak, hogy irigyeljetek, itt még nyár van. Holnapra 30 fokot mond. Jó lesz ez. :)

Nohát, úgy alakult, hogy az álomotthon, ami várt volna rám Pamplonában, mégsem lesz meg. És mindez tegnap, illetve ma hajnalban derült ki.

Kaptam egy emailt Laurától, hogy a régi bérlők hamarabb lefoglalták a lakást, úgyhogy nekik is költözniük kell, és emiatt nekem is, csakhogy ők néhány napig meg tudják húzni magukat a barátaiknál, és viszont nem. Szóval most ezerrel megy a szervezés, hogy hátha van valamilyen ideiglenes szállása az egyetemnek pont ilyen esetekre, vagy ha más nem, akkor megyek a hétvégére egy nagyon olcsó szállodába, és mást nem fogok csinálni két napig, mint lakást keresek.

Hát igen, túl szép volt, hogy igaz legyen. Ahhoz képest, hogy eddig mennyire féltem, ez most csak hatványozódott. Gyakorlatilag hajléktalan vagyok, és fogalmam sincs, hogy mikor kapom majd meg a pénzt. Arról nem is beszélve, hogy ez lett volna a legolcsóbb albérlet, és ennél csak jóval drágábbakat lehet találni. Elküldtem vagy 10 emailt, mindegyikben könyörgöm a szobáért, és most várom a válaszokat.

Megpróbálom azt hinni, hogy semmi nem történik véletlenül, és ez valahogy a sors keze, hogy egy sokkal jobb albérletet találjak, és könnyebb, vagy jobb legyen valami, vagy nem is tudom. Remélem egy hónap múlva már jót fogok röhögni az egészen. Bár azt sem bánnám, ha már egy pár nap múlva is jót röhögnék, de most valahogy nem találom a humoros oldalát a helyzetnek. Szóval így két nappal a kiutazásom előtt elég nagy a gáz, és szó se róla, be vagyok szarva rendesen.

Így, röpke 5 nappal a kiutazásom előtt esedékesnek tartottam, hogy elindítsam a blogomat itt. Célja, hogy ne kelljen mindig levelekben írogatnom, hogy mi történt velem. Egyszrűen majd itt elmesélem, és mindenki irígykedhet. Remélem.

5 nap. Röhejesen kevés, és szörnyen be van táblázva. Tele van elbúcsúzással.

Vasárnap: Búcsú a barátaimtól

Hétfő: Búcsú a nagyszüleimtől

Kedd: Búcsú a csoporttársaktól

Szerda: Búcsú a lakástól

Csütörtök: Búcsú Debrecentől

Péntek: Búcsú anyukámtól és Magyarorszától

A visszaszámlálás elkezdődött. Kilövésre felkészülni.