Amíg várom, hogy lefőjön a kávém írok már valamit.
Először is, az előző posztban leírtakkal ellentétben már nem vagyok hajléktalan, ugyanis találtam egy nagyon rendes lányt, a neve Alba, és neki volt egy szabad szobája, úgyhogy most itt vagyok. Tehát együtt lakom Albával, aki tényleg végtelenül szimpatikus, és román lánnyal, akit még nem is láttam, de nem nagy veszteség, mert hétfőn úgyis kidobják innen. :) Az egyetlen probléma az ittlétemmel, hogy most még egy kezdetleges beszélgetést le tudunk folytatni angolul, de lassan már nem fog menni, ugyanis nem csak legenda, hogy a spanyoloknak híresen rossz a nyelvtudásuk.
Erre tipikus példa, hogy ugye leszálltam Barcelonában a repülőről, és szépen bementem a városközpontba, megtaláltam a vasútállomást, megvettem a jegyet, későbbi vonatra, mint akartam, ezt is köszönhetem annak, hogy a pénztáros hölgy alig beszélt angolul, aztán kerestem egy csomagmegőrzőt, beraktam a 25 kg-ós bőröndömet, és a lánnyal, aki mellettem ült a repülőn nekivágtunk egy kis városnézésnek. Na, ez kezdődött ott, hogy mondta a lány, hogy neki el kell jutnia a szállodájába, mert ott várja egy spanyol fiú, akit az interneten ismert meg, és ő lesz az idegenvezetőnk, meg mellesleg nehéz a csomagja, és le akarja tenni. Szóval nekivágtunk a városnak, és több, mint egy órát gyalogoltunk hegynek fel, a vállamon a majdnem 10 kilós csomagommal, amiben még a laptopom is benne volt, ugyanis nem engedték fel a gépre, úgyhogy át kellett pakolni a Ferihegyen az egész mindenséget. Közben persze nem volt nálunk semmi innivaló, és egyszerűen nem lehetett találni egy boltot. Na, ezt csak azért írom le, hogy érzékeltessem, hogy néha azért meg kellett állnunk segítséget kérni, persze angolul. ÉS azt tapasztaltam, hogy a spanyolok borzasztóan segítőkészek, de tényleg, mindenki nagyon akart segíteni nekünk, de persze senki nem beszélt csak csak spanyolul, úgyhogy hadarták a magukét, mi meg bőszen bólogattunk, de azért nagy nehezen meglett a szálloda.
Utána átmentünk a történelmi városrészbe, és.. Te atya ég! Barcelona csodálatos. Mindenképp vissza kell mennem egyszer. Gyönyörű! Ráadásul a fiú mindent tudott a történelméről, úgyhogy nem csak egyszerű turisták voltunk, hanem megtudtunk egy csomó mindent.
Utána visszakísértek az állomásra, felszálltam a vonatra, és fél 9kor megérkeztem Pamplonába. Alba tényleg egy végtelenül kedves lány. Nagyon. És bejött a tippem, leszbikus. :) Nem is én lennék, ha össze tudtam volna költözni minden tekintetben átlagos emberekkel.
A lakás pont jó 3 embernek. A szobám nem túl nagy, de pont elég, a mai nap programja lesz, hogy otthonossá tegyem. :) Az egyetlen aprócska gond, hogy az ablakom pont egy játszótérre néz, úgyhogy ma reggel is gyerekzsivajra ébredtem. De ez a legkevesebb.
Ma meg elindul az intenzív nyelvtanulás, megkértem Albát, hogy igyekezzen velem spanyolul beszélni, mert muszáj vele haladnom. Amúgy a nappali ablakából rálátok a Pireneusokra. Szóval szép. Minden jó. Mondjuk tegnap este rám tört az érzés, hogy milyen egyedül vagyok, és kicsit rossz volt, de szerencsére voltam annyira fáradt, hogy egy perc alatt elaludtam, és most újult erővel vágok neki az előttem álló akadályoknak.
Amúgy csak, hogy irigyeljetek, itt még nyár van. Holnapra 30 fokot mond. Jó lesz ez. :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.