Két rövidke hét elég volt ahhoz, hogy elszokjak itt olyan tipikus dolgoktól. Például két héten keresztül az "igen" igent jelentett, a "nem" pedig nemet. Ha valaki azt mondta, hogy találkozzunk fél óra múlva, akkor fél óra múlva találkoztunk, és ha azt mondta, hogy hétkor a kocsmában, akkor hétkor ott volt. Általában, persze ez sem igaz mindig. Most újra meg kell szoknom, hogy itt sem az "igen", sem a "nem" nem ígéret, és mind a kettő egy erős talánt jelent, vagy még annyit sem. Továbbá, hogy valaki azt mondja neked, hogy 20 perc múlva találkoztok, attól még nyugodtan vársz rá egy órát, vagy annál is többet, és nem érti, hogy miért bosszantod fel magad, amikor az érkezése után még csak bocsánatot sem kér. Mondják erre ők, hogy persze, ez azért van, mert én európai vagyok, és az európaiak pontosak, ők meg amerikaiak, és azért késnek mindenhonnan. A válasz szerintem korántsem a kontinensben rejlik, mert van olyan amerikai barátnőm az USA-ból, aki még soha nem késett el a találkozónkról, és vártam már európaiakra is épp eleget. Én nem azért vagyok pontos, mert Európában élek, hanem azért, mert szintem a kimondott szónak súlya van, ha azt mondom, hogy igen, ott leszek, akkor ott is leszek, és ezen felül nem szeretek játszani más emberek idejével, mert az sem szeretem, ha mások játszanak az enyémmel. Tehát a megfejtés szerintem az, hogy déli, még inkább az, hogy latin. Fél év elteltével meg tudok ütközni a mentalitás-beli különbségeken, és el nem tudom képzelni, hogy hogy lehet így élni, amikor egy pici rendszer sincs az életedben. Hogy érnek be ezek a munkába például? Azt hiszem, hogy ha itt élném le az életem se lennék képes arra, hogy ennyire kiszámíthatatlan legyek, talán azért, mert így neveltek.

A másik, hogy itt szeretnék hangot adni legmélyebb felháborodásomnak, miszerint január elsejétől bevezették itt is az EU-ban hatályban lévő legszigorúbb dohányzásellenes törvényt. Jelenti ez azt, hogy sehol, de sehol nem lehet dohányozni, nincs az a bár, étterem, vagy diszkó, ahol ezt engednék. Ez persze a nemdohányzó embereknek nagyon jó, de nekünk, a lakosság másik részének annyira már nem. Édesek a próbálkozások, hogy mindenhol megpróbáltak létrehozni teraszokat, ami sok esetben csak annyit tesz, hogy kiraktak egy asztalt, meg padokat az utca kellős közepére, ahol persze az égvilágon nem ül senki, mivel rohadt hideg van. És a gond valójában ez, mert az egyáltalán nem zavar, hogy amikor hazajövök, akkor nem bűzlök teljesen, és hogy nincs arra lehetőség, hogy mellettem álló emberek minden táncmozdulatnál kiégessenek. Csak, ugye amikor kint mínuszfokok uralkodnak, akkor nem túl kellemes folyton kabátot venni, átverekedni magam a tömegen, kint széjjelfagyni azalatt az 5 perc alatt, amíg a megfelelő mennyiségű nikotin a szervezetembe kerül, aztán vissza az egész. Azt hiszem ennek volt az az eredménye, hogy nosztalgikus hangulatban bujkálva cigiztünk vadidegen emberekkel a wc előtti sorban, amíg a többiek takartak, és egy cigi járt kézről kézre, vagy jobban mondva szájról szájra. Az ínséges idők összehozzák az embereket. :)

Tehát az egésznek a lényege az, hogy bőven vannak még dolgok, amikbe vissza kell szoknom, hogy mást ne is említsek, hogy egy emailre 4 napba telik válaszolni az egyetemnek. De bőven van még időm