Sosem voltam odáig a karácsonyért! Tudom, hogy mostanában nagy divat ezt mondani, de az esetemben ez tényleg így van. Egy nap az évben, amikor szeretned kell mindenkit, kedvesnek kell lenned mindenkihez, mert érzelmek, meg szeretet, meg ilyenek, de mégis utána mindenkinek az az első kérdése, hogy na és mit kaptál karácsonyra? És akkor mondja azt valaki, hogy nem anyagiasodott el az egész. Én általában minden karácsonykor úgy teleeszem magam, hogy utána végighányom az éjszakát (bár idén ez húsvétkor is megtörtént, ami arra enged következtetni, hogy a gyomrom úgy általában a keresztény ünnepek ellen tiltakozik), aztán karácsony másnapján jó szokásunkhoz híven már Levivel ülünk egy kocsmában. Tisztán emlékszem tavaly is így volt, és pont arról beszélgettünk, hogy én egy év múlva nem leszek itt. Hát most nem vagyok ott.
És mit nem adnék érte, hogy ott legyek. Bár ugyanolyan nap, mint az összes többi, és igazán nincs okom panaszra, hiszen Barcelonában fogom tölteni a barátaimmal, de mégis, legszívesebben hazamennék. Egy karácsony, amikor nem fogok a fa előtt állni, és énekelni mielőtt kibontjuk az ajándékokat. Hiányzik az a hangulat, amikor várjuk a nagyszüleimet. Papa mindig elrontja a szöveget a dalban. Milyen apróságok jutnak eszembe. Milyen apróságok tudnak most nagyon hiányozni. Egy karácsony, amikor nem tudom megölelni az anyukámat. Talán ez lesz a legrosszabb az egészben. Önállóságom első nagy lépése.
De holnaphoz két hétre már otthon leszek. 15 nap örökkévalóság. Fura. Amikor megkérdezték tőlem, hogy nem akarok-e hazamenni karácsonyra, rávágtam, hogy nem. Kibírom. Nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz. A legapróbb dolgok miatt fojtogat a sírás.
És szintén ez az utolsó estém Albával, mint lakótárssal. Holnap ő is elutazik, és nem jön vissza csak miután már nem leszek itt.
Na de nem kesergek itt tovább. Az egésznek a lényege, hogy a következő napokban nem leszek internet közelben, ezért itt most kívánok nagyon boldog, békés, és szeretetben gazdag karácsonyt mindenkinek. És csak hogy tudjátok, végtelenül irigy vagyok mindenkire, aki most a családjával ünnepelhet. Amíg nem voltam kétezer kilométerre azoktól, akiket szeretek, nem fogtam fel ennek a jelentőségét. Most már felfogom. És higgyetek nekem, szerencsések vagytok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.