Nohát, úgy alakult, hogy az álomotthon, ami várt volna rám Pamplonában, mégsem lesz meg. És mindez tegnap, illetve ma hajnalban derült ki.
Kaptam egy emailt Laurától, hogy a régi bérlők hamarabb lefoglalták a lakást, úgyhogy nekik is költözniük kell, és emiatt nekem is, csakhogy ők néhány napig meg tudják húzni magukat a barátaiknál, és viszont nem. Szóval most ezerrel megy a szervezés, hogy hátha van valamilyen ideiglenes szállása az egyetemnek pont ilyen esetekre, vagy ha más nem, akkor megyek a hétvégére egy nagyon olcsó szállodába, és mást nem fogok csinálni két napig, mint lakást keresek.
Hát igen, túl szép volt, hogy igaz legyen. Ahhoz képest, hogy eddig mennyire féltem, ez most csak hatványozódott. Gyakorlatilag hajléktalan vagyok, és fogalmam sincs, hogy mikor kapom majd meg a pénzt. Arról nem is beszélve, hogy ez lett volna a legolcsóbb albérlet, és ennél csak jóval drágábbakat lehet találni. Elküldtem vagy 10 emailt, mindegyikben könyörgöm a szobáért, és most várom a válaszokat.
Megpróbálom azt hinni, hogy semmi nem történik véletlenül, és ez valahogy a sors keze, hogy egy sokkal jobb albérletet találjak, és könnyebb, vagy jobb legyen valami, vagy nem is tudom. Remélem egy hónap múlva már jót fogok röhögni az egészen. Bár azt sem bánnám, ha már egy pár nap múlva is jót röhögnék, de most valahogy nem találom a humoros oldalát a helyzetnek. Szóval így két nappal a kiutazásom előtt elég nagy a gáz, és szó se róla, be vagyok szarva rendesen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.