Egy aprócska megjegyzéssel kezdeném. Mégpedig, hogy minek írok ide, ha nem olvassátok? Akárkivel beszélek, mindig megkérdezem, hogy olvasta-e a blogomat, mert akkor nem kell mindent elmesélnem ötször, és a válasz mindig az, hogy nem, meséljek csak nyugodtan. Ejnye....na de akkor most mesélek.

Az elmúlt hetem elég mozgalmasra sikerült. Szerdán nagyon unatkoztam, úgyhogy ráírtam a barátnőmre egy üzenetet, hogy ugyan csináljunk már valamit. Mondta, hogy jó, úgyis minden szerdán van egy ilyen kis hasznos összejövetel, aminek az a lényege, hogy spanyolok és angolok találkoznak mindig valamilyen kedves kis hangulatos bárban, és gyakorolják egymás nyelvét. Tehát a spanyoloknak ez jó, mert tanulnak angolul, az angoloknak ez jó, mert tanulnak spanyolul, és meg magyar vagyok.. :D Na de alapvetően szeretem ezeket a szerdákat, tényleg tök hasznosak. Tehát megérkeztünk a bárba ezzel a lánnyal, meg egy másik ismerősünkkel, és arra mondatra léptünk be, hogy jó, akkor alkossunk 4-5 fős csapatokat, és kezdődhet a kis játékos vetélkedő. LOL. Nem pont erre számítottunk. A játék angolul folyt, és a lényege az volt, hogy mennyire ismerjük a várost ahol élünk, és mennyire vagyunk tisztában azzal, hogy mi folyik a világban. Szerintem utolsók lettünk, bár nem értettem pontosan, minden esetre jól éreztem magam.

Csütörtök. Hát pffffff. A szokásos szórakozóhelyre mentünk, ahol most éppen "Italian Business Party" volt (fogalmam sincs, hogy mitől volt olasz, mert egy olasz szám nem ment le). Na, hát van egy pont, amikortól az emlékeim igencsak hiányosak, vagy így is lehetne fogalmazni, hogy nincsenek. De nem csak én jártam ám így, hanem Daibed is, úgyhogy eldöntöttük, hogy nem mi vagyunk a hibásak, hanem a beer-pong nevű játék. A lényege: Kell hozzá egy ping-pong asztal, 2 liter sör, összesen 12 pohár, és négy ember, ami két 2 fős csapat. A sört kitöltjük a poharakba, így mindkét csapat előtt van hat pohár, szép szabályos alakzatban, és a ping-pong labdával (ja mert az is kell hozzá) bele kell találni a másik csapat poharába. Ha beletaláltál a másik csapat egyik emberének húzóra meg kell innia a sört. Vicces, de veszélyes. Úgyhogy szívesen mesélnék még erről a buliról, de sajnos nem tudok. Szerintem jól éreztem magam. :) Mindenesetre pénteken csak vegetáltam egész nap, mert hosszú ideje nem voltam még ilyen másnapos.

Na de a péntek. Éljen a spontaneitás. Az úgy volt, hogy átmentem a szomszédba (mint mindig), és eldöntöttük, hogy felmegyünk a városba kajálunk valamit. Ez eddig meg is történt. Hogy itt milyen hülyeségeket esznek. Nem tudom írtam-e már, hogy itt egy bár, ahol lehet inni és enni is (és mondjuk nem méreg drága) úgy néz ki, hogy nincs ám szék, meg asztalok, állva eszel, és a szemetet szépen dobálod a földre. Rendszeresen esznek ilyen félig sült krumplit majonézzel, meg valami csípős izével, és mindig kapsz ingyen vagy egy kiló kenyeret a kajához. Aztán ettünk még ilyen kis mini polipot ugyanazzal a szósszal (azok a darabok, amik nem hasonlítanak az állatra egész finomak. A többihez nem volt gusztusom), és aztán az én ötletemnek köszönhetően rendeltünk egy adag kagylót. Valami paradicsomos cuccban hozták ki. Szörnyű. Gusztustalan. Olyan, mintha hal ízű rágógumit ennél. Fúj.... Ezek után, én úgy gondoltam, hogy hazajövünk, de nem, mert mondták a többiek, hogy jön az a barátjuk, akivel San Sebastianban is voltunk, és bevásárolta ugyanazt a két üveg rumot és kólát, mint ott. Mi Daibeddel, okulva a csütörtökből, égre-földre esküdöztünk, hogy mi aztán ma nem fogunk inni, max 1-2 sört, de ha egyszer máshogy hozta az élet.... Gyakorlatilag az egész éjszakát az utcán töltöttük, meg voltunk egy bárban kb 10 percet, de nagyon jó volt. Olyan hajnal 4kor meg felhívott Francesco (értitek??? hajnal 4kor. Akár aludhattam is volna), hogy hol vagyok és mit csinálok, mert találkozni szeretne velem. Mondtam neki, hogy ha felmászik a belvárosba, akkor találkozhatunk, úgyhogy olyan fél 5kor leváltam a társaságtól, találkoztam Francescoval, aztán hazajöttem. Mint kiderült, jó döntés volt, mert a többiek reggel 7kor értek haza. Ennyit a csendes vacsoráról.

Tegnap megint átmentem Juanékhoz, kajáltunk, aztán kb 2 órán keresztül győzködtük magunkat, hogy menjünk el valahova, de a fáradtság győzött. Úgyhogy hazajöttem olyan 11kor (ami nem nagy teljesítmény, mert csak 1 emelet), és köszönhetően annak, hogy azt hittem, hogy megyünk valahova, és ezért 7kor még ittam egy kávét, hajnal 3ig nem tudtam aludni. Ma felkeltem 1kor, és nem vagyok hajlandó csinálni semmit.

És még valami. Daibed ma elutazott Londonba, és már nem jön vissza. Tegnap elköszöntem tőle. Kicsit ironikus volt a búcsúzás. Megbeszéltük, hogy találkozunk Mexikóban, vagy Magyarországon. Szomorú, mert nagyon megkedveltem ezt a fiút, ha együtt mentünk bulizni, az valahogy mindig jól sült el. De hát ezt vállaltam, amikor kijöttem. Hogy olyan barátokat szerzek, akiket lehet, hogy soha többé nem fogok látni. Éppen itt az ideje, hogy hozzászokjak az elvesztésükhöz. De azért mégiscsak szomorú egy kicsit.....